Loading...
Megosztás

Vizsgáltassa meg anyajegyeit, tudja meg, mire kell figyelnie!

A bőrdaganatok száma évről évre növekszik, ezen belül a legveszélyesebb melanoma előfordulási gyakorisága is. Az anyajegyből kiinduló vagy még gyakrabban a normál bőrből anyajegyszerűen kezdődő melanoma esetén csak a korai felismerés esetén biztos a gyógyulás,késői felismerés esetén azonban már áttétképződés lehet. A bőrgyógyászati vizsgálat csak pár percet vesz igénybe, mely során kiszűrésre kerülnek a gyanús anyajegyek. Az anyajegyvizsgálat a bőr általános megtekintésével kezdődik, mely során a biztosan jóindulatú anyajegyek, pigmentfoltok közötti alaposabb vizsgálatot igénylő anyajegyek dermatoszkópos vizsgálata következik.

Milyen gyanújelekre kell figyelni a melanoma kapcsán?
  • Fontos az évente 4 alkalommal elvégzett otthoni önellenőrzés, mely egy percet vesz igénybe, mely során tükör előtt kézitükörrel a kezünkben a hát bőre is látható.
  • Általánosságban furcsa, a többitől eltérő anyajegyet keresünk fejtetőtől talpig átnézve a bőrt. A három legfontosabb jellemző a méret, a szín és az alak.
  • A gyorsan növekvő (néhány hónap alatt) vagy
  • aszimmetrikussá váló (nem kerek vagy ovális) illetve
  • feketedő, többszínűvé váló anyajegyek lehetnek gyanúsak bőrdaganatra.
  • Akinek a bőrén sok vagy szabálytalan alakú, ill. nagy méretű anyajegy található, azoknál indokolt az évente ismételt bőrrákszűrés.
Milyen a dermatoszkópos vizsgálat?

A dermatoszkóp egy speciális nagyító, mely által nem csak 10-szeres nagyításban látható az anyajegy, de polarizált fénye miatt azok pigmentszerkezete is megmutatkozik. Speciális bőrgyógyászati tudást és tapasztalatot igényel a látott kép értékelése, mely rendkívüli módon elősegíti a rosszindulatúság megállapítását.

A kézi dermatoszkóp nagy fényereje és optikai részletgazdagsága nagy segítség a diagnózis felállításában.

Szabad-e szoláriumba járni?

Bizonyítottan növeli a bőrrák veszélyét a rendszeres szoláriumhasználat és a napon való leégés.
Habár a szolárium által kibocsájtott ultraibolya (UV) sugárzás alig tartalmazhatja előírás szerint a veszélyesebb, UVB tartományba eső fényt, mégis rendkívül károsítja a bőrt. Az UVA tartomány kevésbé, de mégis hajlamosít bőrdaganatra, akár évtizedekkel később. Mivel az UVA fény nem okoz bőrgyulladást, azt az érzetet kelti, hogy a szoláriumozás veszélytelen, pedig a néhány perces használat során sokszorosan nagyobb dózisa éri a bőrt, mint normál napozáskor. Mint minden szervezetet károsító tényezőnél itt is fontos ugyan a mérték, de ahogy nem sok értelme van feltenni a kérdést, napi hány szál cigaretta engedhető meg, a szoláriumozás sem javasolt rendszeresen. Nem lehet tartósan barnább a bőrünk anélkül, hogy az ne károsítaná a bőrt, a korai  ráncosodásról nem is beszélve.

Szabad-e napozni?

Szabad, ha elkerüljük a leégést és mértéket tudunk tartani.
A napégés az UVB sugárzás által kiváltott bőrgyulladás. Nem mondhatni, hogy kifejezetten ez a célja, de ahogy a fájdalomérzet megtanít óvni testünket a balesetektől, úgy a napégés is jó indikátora a káros mértékű sugárzásnak. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a (főképp gyermekkori) napégések számával együtt növekszik a bőrrákok előfordulási gyakorisága. Több, logikusan átgondolható tényezőtől függ az az idő, amit leégés nélkül tölthetünk a napon: világos bőrszín, 11 és 3 óra közötti erős napsugárzás, víz tükröző hatása stb. Manapság a fényvédőkrémek, naptejek használata lehetővé teszi, hogy ne égjünk le, világos bőrűeknek szinte kötelező a használata nyaraláskor, tűző napon való hosszabb tartózkodáskor. Nem a fényvédő faktorszáma a lényeges (elegendő a 15-20-as is), hanem hogy ne felejtsük el

Milyen bőrrákok léteznek?

Mivel a bőr különböző típusú sejtekből épül fel, aszerint különböznek az azokból kiinduló bőrdaganatok is. Áttétképző hajlama miatt legfontosabb a pigmentsejtekből kiinduló melanoma. Sokkal gyakoribb viszont a bőr alsó sejtsorából képződő bazalioma, amely azonban sosem áttétes, így az életet nem fenyegeti, ezáltal klinikailag jóindulatúnak tekinthető. A bazalióma bőrszínű, évek alatt növekvő, fénylő felszínű folt vagy csomó képében jelentkezik leggyakrabban. Az idősebb korosztályban gyakori leginkább arcon, ahol sok napfény érte a bőrt. Fontos a felismerése és sebészi eltávolítása, mielőtt nagyra nő és roncsoló sebet okoz. Bármilyen tartósan fennálló, gyanús bőrelváltozással érdemes bőrgyógyászhoz fordulni.

Rendelések

Időpontegyeztetés Miskolcra megelőző hét csütörtöktől, Gyöngyösre adott héten hétfőtől: 06-30/ 399-0202 (H-P 08.00-17.30)
Interneten bejelentkezést, kérdést nem tudok fogadni, kérésre asszisztensem megadja privát telefonszámomat!

Egri magánrendelésem 2018-ban bezárt.

Miskolc, Dayka G. u. 13/A

Telefonos bejelentkezés alapján hétfő, kedd, csütörtök és pénteki napokon

Gyöngyös, Jókai utca 14.

Szerda délután előzetes telefonbejelentkezéssel.